Több mint ötven évvel ezelőtt az IKARUS gyárban dolgozó horgászok gondoltak egyet, megpróbálnak létrehozni egy saját horgászegyesületet ALBA REGIA néven.
Úgy gondolták egyesületbe tömörülve jobban ki tudják használni a horgászattal, valamint az IKARUS gyár által adott lehetőségeket.
Hirdető táblát készítettek, amin az egyesület létrehozásával kapcsolatos híreket közölték. Rövid időn belül az egyesület megalakult 32 fő felnőtt, 3 fő ifi horgász közreműködésével.
Megválasztották tisztségviselőiket:
Ezután jelentkeztek a területi horgász egyesületeket összefogó, Velence-tavi Intéző Bizottságba. Ez a bizottság képviselte országos szinten a hozzá tartozó egyesületeket.
Az egyesület létszámát folyamatosan növelték új tagok felvételével. Az Agárdi IKARUS üdülőben a horgászok részére üdülési, horgászási és csónak kikötési lehetőséget kaptak. Sajnos a csónak kikötési lehetőség pár év után megszűnt.
Rendszeresen rendeztek horgászversenyeket, különböző tavakon. Évente kétszer horgászkirándulást szerveztek, amelyhez az IKARUS gyár autóbuszt biztosított. Így kipróbálhatták a horgászok magukat külföldi vizeken is. Nyugdíjas összejöveteleket szerveztek ahol megbeszélték különböző problémáikat, a horgászattal kapcsolatos dolgaikat, ami után mindig jólesett egy kis mulatság.
Házi versenyeket rendeztek, felnőttek és ifjúságiak részére. Horgászaink a megyei csapatversenyeken a másodosztályú bajnokságban tevékenyen részt vettek, ahol szép eredményeket értek el.
Az egyesület megrendelte a Magyar Horgász szaklapot, amelyben Vajthó Zoltán több szakmai írásai megjelent.
2000-ben változások álltak be a vezetőségben. A Gagyi József elnök mellett, Kollenberg Hugó titkár, Fodor József gazdasági vezető kapott megbízást a közgyűléstől.
2002-ben Kollenberg Hugó elnök mellett, Erdélyi Imre titkári, Fodor József gazdasági vezetői feladatra kapott megbízást.
Ez a vezetőség folytatta elődei munkáját. A nagymérvű létszám emelkedés (390 fő) szükségessé tette a vezetőség létszámának bővítését.
Ehhez az időszakhoz köthető az új klubhelységünk beüzemelése. Az önkormányzatnál megpályázott Jancsár utca 13 szám alatti helység használati jogát elnyertük, és azt felújítottuk Amikor az SZJA 1% fel lehetett ajánlani az civil szervezetek részére, Kollenberg Hugó elnökünk nagyrészt vállalt annak kivitelezésében. Bevezettük az évi két horgászversenyünket, amihez a HOFESZ vízterület biztosításával járult hozzá. Így rendezhettünk versenyt Fehérvárcsurgón, Pátkán, Palotavároson.
2006 évtől új összetételű vezetőséget választott a tagság. Elnök: Szilágyi Vilmos, titkár Tajti Bálint gazdasági felelős Rab Dénes. 2007 évtől titkár Boros László.
Azóta ez a vezetőség élvezi a tagság bizalmát és továbbra is a tagság érdekeit szem előtt tartva vezeti az egyesületi életet.
2014 évben egyesültünk megalakulásának 50. évfordulóját, megemlékezéssel, alapító tagjaink kitüntetésével és horgászversennyel ünnepeltük. Az évforduló megrendezését a Hofesz mint horgászszövetség támogatta.
2014 év tavaszán a Palotavárosi horgásztónál rendezett egyesületi horgászversennyel és ünnepi ebéddel emlékeztünk meg 50 éves megalakulásunkról. Meghívtuk a baráti egyesületek képviselőit alapító tagjainkat és egyesületünk horgászait. Alapító tagjainknak névre szóló plakettet adtunk át, tagjainknak pedig emléklapot.
Egyesületi rendezvényeinken a meleg étellel kínáltuk megjelent horgászainkat, melyet Vinoczai István és Kaifis Gyula horgásztársaink készítettek
Feltöltés alatt!
Részletes adatok
Horgász
Első helyezés
Második helyezés
Harmadik helyezés
Helyezések száma
Angeli Róbert
1
2
1
4
Baglyos Sándor
1
1
Baglyos Sándor Ifj.
1
1
Bankó Tamás
2
2
Bíró András
1
1
Czirák Gábor
1
1
Csesznák Miklós
1
1
Dévai Martin
1
1
Garami Attila
2
4
4
10
Garádi János
1
1
Gelencsér Zoltán
1
1
Horváth György
1
1
Kiss László
1
1
Kollenberg Hugó
1
1
2
Kuczi Istvánné
1
2
3
László Ferenc
2
2
Madarász Attila
1
1
2
May László
4
3
2
9
Molnár András
1
1
Milosovics Andrea
1
1
Móricz László
1
1
Nagy Tiborné
1
1
2
Németh Béla
2
1
1
4
Orbán Béla
1
1
Peresztegi István
1
1
Peresztegi Istvánné
2
3
5
Rakk Bálint
2
2
Rakk Ernő
5
4
1
10
Reich József
1
1
Szalai Ferenc
1
4
5
Szalai László
1
1
Tajti Bálint
3
2
5
Varga Csongor
5
4
9
Weiland Mátyás
1
1
Horgász
Első helyezés
Második helyezés
Harmadik helyezés
Helyezések száma
Bakos Dávid
1
1
Buruczky Bettina
1
0
1
Galambos Bálint
1
1
Horváth Csaba
1
1
Izmindi Imre
1
1
Kovács Judit
1
1
Krár Imre Ifj.
3
2
5
László Gergő
2
2
Makra István
1
1
Partl Bence
1
1
Radács Milán
1
1
Ruzsics Dávid
1
1
Sellei Milán
1
1
Simon Péter
1
1
2
Vukovits Zsolt
1
1
Horgász
Első helyezés
Második helyezés
Harmadik helyezés
Helyezések száma
Baglyos Boglárka
1
1
2
Bakos Dávid
1
1
Balogh Bence
1
1
Both Bianka
1
1
Buruczky Lilla
2
2
Cseszneki Dávid
1
1
Csordás Balázs
1
1
Erdős László Krisztián
3
2
2
7
Galambos Bálint
2
1
3
Kovács Anna
1
1
Kovács Márk
1
1
Krár Imre Ifj
1
1
Kuczi Attila
3
3
László Gergő
1
1
Mészáros Dorottya Viktória
1
1
Miklós Dániel
1
1
2
Miklós Máté
1
1
Paróczai Bendegúz
1
1
Pintér Aletta
1
1
Rakk Bendegúz
1
2
3
Reich Dávid
1
1
Reih Bálint
1
1
Ruzsics Dávid
1
1
1
3
Sellei Bence
1
1
Sellei Bendegúz
1
Sellei Milán
2
2
4
Solymos Benedek
1
1
Solymos Boglárka
1
1
Varsányi Alexandra
1
1
Varsányi Zsolt
1
1
Vizi Benjamin
2
2
4
Vukovits Zsolt
1
1
2
Horgász
Első helyezés
Második helyezés
Harmadik helyezés
Helyezések száma
Ifj. Baglyos Sándor
2
1
3
Cirák József
1
1
2
Móricz László
1
1
Pammer Péter
1
1
Radács Milán
1
1
Varsányi Tibor
1
1